PSZP logo

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK :

 

Elindult a PSZP TV !

2019. tavaszán  PSZP TV néven elindítottuk videósorozatunkat, amelyben kaposvári problémákkal és megoldásokkal foglalkozunk. A PSZP TV egyes adásai elérhetők a Facebook-on, illetve önálló Youtube csatronánkon is, az alábbi linken:

PSZP TV

Újabb részekkel általában hetente jelentkezünk, Facebook oldalunkon várjuk észrevételeiket, véleményüket.

Üdvözlettel:

Polgári Szabadság Platform

 


 

 

 
VÉLEMÉNYEK
A szó nagy úr, az „úr” nagy szó    
Vélemények | 2013.07.09. | Farkas Gergely
A szerző az alábbi írásban azt veszi górcső alá, milyen ereje is van a szavaknak. Szavakkal lehet ütni, simogatni, de ahogy azt nap, mint nap ma is látjuk, bizonyos szavak folyamatos kimondásával, ismételgetésével folyamatosan tágíthatóak az egyes elfogadható társadalmi jelenségek határai. A szerző arra kíván rávilágítani, hogy egyes, de más szavak kimondásával a társadalmi összetartás is erősíthető. Ezzel ajánljuk az olvasó figyelmébe az alábbi sorokat.

Egy fülledt napon kocsimmal az orvosi rendelő felé haladtam, ami nagyon sok ember életében rendszeres tevékenység. A recept-túra alkalmat ad arra, hogy az addig egymásnak ismeretlen emberek bajaik, nyűgjeik okán megtalálják a közös pontot, ami ad hoc mikroközösségeket hoz létre. Az esetleges fájdalom, legyen az fizikai vagy lelki nyitottabbá teszi az embereket. Kész élettörténetek indulnak el távoli univerzumokból, s érnek össze egy rendelőben. De nem mindig kell elérni a rendelőig ahhoz, hogy az ember világa egy másik világgal ismerkedjen meg. Eme történet apropójául szolgáló eset sem a falakon belül esett meg.

A somogyi Nap hevesen küldte le ránk a sugarait. Az út mentén az árkot verejtékükkel küzdő emberek tisztították. Amint rákanyarodtam a rendelőhöz vezető keskeny betonútra, észrevettem, hogy azon középen egy talicska áll. Valaki ottfelejtette. Gondoltam, hogy a munkásokhoz tartozik, akik az árokban ügyködnek, s már épp tekertem le a kocsi ablakát, hogy valamelyiküket megkérjem, hogy vigye el az útból a talicskát, amikor az árokból felpattant egy ősz hajú, ránézésre ötven-hatvan éves roma férfi. Hófehér hajánál már csak a sárga mellénye világított jobban a napfényben. Elnézést kért, s gyorsan arrébb is tolta a talicskát.

  • Köszönöm szépen, Uram! – mondtam neki, amint gördültem felé a kocsival.

    A férfi szó szerint megtorpant, majd lassan hátrafordult, s a következőt mondta:

  • Uram??

  • Igen, miért? – kérdeztem tőle, nem kevésbé meglepetten.

  • Maga nem idevalósi, ugye? – kérdezte

  • De, igen, itt lakom. Miért?

  • És mit csinál?

  • Angoltanár vagyok.

  • Jaaa, - felelt elmélázva – akkor maga ilyen európai ember.

Aztán a férfi intett egyet, mely gesztust egy mosoly kísért, s vissza is tért a gereblyéjéhez, s kollégáihoz. Nem tudom, hogy mit mesélt nekik el ebből, de én a hátralévő harminc méteren gondolkodtam, az „európai emberen”. Sok minden jutott eszembe. Az egyik egy már-már infantilisen nevetségesés egoista gondolat, hogy „ma elismertek”. Ezen jót nevettem. Ennyi lenne egy európai gesztus? Nevén nevezni egy ismeretlen férfit? „Uram”. Egy szó. S ilyen meglepő? Egy perc rövid párbeszéd. Egy perc társadalom- és korkép. Valószínűleg tovább is gondoltam, de gondolataimat elnyomta kissé öreges európai kocsim és vagy fél tucat magyar kátyú okozta moraja jelezte, hogy megérkeztünk.


Hozzászólások [0]     iwiw facebook twitter kedvencekhez Cikk küldése emailben Cikk küldése nyomtatási képCikk nyomtatása
Név:  
Hozzászólás:  
Írja be a kódot: 


« VISSZA