PSZP logo

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK :

 

Elindult a PSZP TV !

2019. tavaszán  PSZP TV néven elindítottuk videósorozatunkat, amelyben kaposvári problémákkal és megoldásokkal foglalkozunk. A PSZP TV egyes adásai elérhetők a Facebook-on, illetve önálló Youtube csatronánkon is, az alábbi linken:

PSZP TV

Folyamatosan jelentkezünk újabb részekkel, Facebook oldalunkon várjuk észrevételeiket, véleményüket.

Üdvözlettel:

Polgári Szabadság Platform

 


 

 

 
VÉLEMÉNYEK
A kommunizmus szelleme ébresztett ma reggel és a FIDESZ hangján szólt hozzám...    
Vélemények | 2013.06.11. | Kerepesi Tibor
Mivel 1965-ben születtem, sikerült "kiélveznem" a szocializmust minden ízében. Volt benne kiválóan szerkesztett kirakat politika és a (nem is annyira) háttérben diktatúra. Aztán volt 20 év, amikor demokráciának tekintettük azt a rendszert, amiben éltünk. Most 3 éve, megint a szocializmusban érzem magam

 

 

A hatalomra került pártok (akkor MDP, később MSZMP, most FIDESZ /-KDNP/) úgy gondolták/ gondolják, hogy a statisztikát félrevezetésre használva, de legalábbis finoman szólva a valóság más látószögből való bemutatásával próbálja az emberekkel elhitetni, hogy jobban teljesítünk!
(Született 10 malac! Mennyi a terv elvtársak? 13?, akkor annyi! ……… A született 13 malacból 10-et exportálunk, a többit meg megesszük MI! /Hofi után szabadon/)

De hogy ne hagyjam az előző mondatot a levegőben lógni:

1., „Háromszor emeltük a minimálbért”

Három alkalommal tényleg! 2010 és 2013 között valóban ez történt, de még a három emelésnek köszönhetően is a nettó bér csak ~ 3.000,- Ft-tal nőtt három év alatt, így az emelés nagy része az államkasszába vándorolt. Közben persze volt azért nálunk nem is csekély infláció, meg fogyasztói árnövekedés. Egyszóval az állam bevételét növelték a munkaadók és a munkavállalók terhére, de legalább jobban teljesítve szegényedünk el!

2., „Csökkentettük az államadósságot”

Az Orbán kormány időszakában egyszer tényleg ez is előfordult. 2010-ben a GDP-hez viszonyított államadóság 82% volt, most 2013-ban pedig 82%. Igaz közben sikerült az einstandolt, azaz ténylegesen elvett és államosított magán-nyugdíjpénztári 3.000 milliárd forintot is részben a csökkentésre fordítani, részben a folyó fizetési kötelezettségek okozta hiány mérséklésére fordítani. (azért ne feledjük el, hogy ez a tagok magánvagyona volt!). Az a kérdés azonban változatlanul lóg a levegőben, hogy ha a magánnyugdíjpénztéri vagyont a költségvetés helyzetének a javítására és a hiány kiegyenlítésére kellett fordítani (lásd 2011. évi hiány mértéke), akkor hová lett az eredetileg a hiány összegét jelentő pénz a költségvetésből?

3., „Kikerülünk az EU-s túlzottdeficit eljárás alól”

Igaz (lehet)! Minap hallottam egy közgazdasági elemzést, hogy miként lehet ezt elérni:

a., Termelő beruházások támogatásával, melyek munkahelyeket teremtenek, mely keresletet generál vagy b.) a gazdaság beszűkítésével, adók emelésével, beruházások támogatásának csökkentésével (kivéve a „termelő” stadion beruházásokat) stb. Én úgy látom a nem túl sok kreativitást igénylő másodikat választotta a parlamenti 2/3.

Ja, hogy ezzel az ország közép- és hosszútávú fejlődését lehetetlenítette el……?

4., „Csökkentettük a munkanélküliséget”

Számszakilag igaz! A 47.000,- Ft-os közmunka keretében nem termelőmunkát (bár vitathatatlanul általában hasznos munkát) bíztak munkanélküli honfitársainkra, így ezt szintén az adóforintokból kell kifizetni és ha utána számolunk, ez a nettó minimálbér ~2/3-a és tudjuk, hogy a minimálbérből sem lehet tisztességesen megélni. Viszont kiválóan lehet statisztikát készíteni.

5., „Kisajátítási eljárások szinte korlátok nélkül”...

Kitalálták (az a fránya budapesti busz az egykori Balettintézet előtt biztos nagyon rázott), hogy az állam gyakorlatilag bárki magánvagyonának számító ingatlanát kisajátíthatja. A kormány illetékesei persze tagadják, hogy a jogszabályt erre használják, de a jogi lehetőség immáron minden további nélkül adott.

Szuper!

Kezdődött az szolgáltatók egy részének visszaállamosításával illetve lényegesen piaci ár feletti, adóforintokból történő visszavásárlásával (pl. Vízművek, MOL részvények, EON Gázüzletág) /arra azért kíváncsi lennék, hogy ki (-k) lobbiztak ezért és milyen jutalékért tették ezt/, majd az oktatási intézményeket is sikerült államosítani, régen látott fejetlenséget okozva ezzel.

Nagyon nem is értem, miért lepődök meg, hiszen a ma regnálók közül sokak nevét sem a rendszerváltáskor ismertük meg, jó néhányak vannak, akik ma a hit és az egyház élharcosai, pedig nem is olyan régen november 7-én, az első sorokban énekeltek teli torokból, s ha végignézzük a ma alkalmazott, jogi- politikai módszertant, tényleg igaz a régi mondás: „ Amit Jancsi megtanult, János sem felejti”.

Hát ezért kezdem magam a szocializmusban érezni, de ott legalább a sundám-bundám ügyeket igyekeztek cukormázzal bevonni, mára azonban már cukorra sincs pénz.


Hozzászólások [0]     iwiw facebook twitter kedvencekhez Cikk küldése emailben Cikk küldése nyomtatási képCikk nyomtatása
Név:  
Hozzászólás:  
Írja be a kódot: 


« VISSZA